2010. június 17., csütörtök

Happiness

Továbbra is egészen jó napjaim vannak mostanában, bár a héten nem alkottam különösebben, viszont a hétvégén elkészültem a Susu által megrendelt karkötővel, egy fehér alapon kék és zöld kockás nyári ruhához, de azért a korábban mutatott kék memória-karkötőmhöz hasonlót. Vettem újabb gyöngyöket is, hogy több legyen a lehetőség, végül több fehérrel és zölddel dolgoztam, szerintem igazán friss és üde lett a végeredmény, íme:


És mivel vettem nagyon szép zöld árnyalatú teklákat is, úgy gondoltam, a karkötő mellé készítek még egy egyszerű, de mutatós meglepetés-fülbevalót is, így egy szettet postáztam Susunak, bízva abban, hogy elnyeri a tetszését.


Amíg nem ért oda a csomag, és nem kaptam visszajelzést, nagyon izgultam, hiszen ez volt az első "hivatalos" megrendelésem, az első alkalom, hogy valaki vásárolt tőlem, és nem is úgy, hogy egy már bemutatott ékszert, hanem "látatlanul", rám bízva a dolgot, hogy még csak nem is látta egészen addig, amíg ki nem bontotta a csomagot. De szerencsére sikert arattam az ékszerekkel, annyira jól estek Susu kedves szavai, hogy ha nem haragszotok, nem azért, hogy menősködjek (hol vagyok én még legtöbbötökhöz képest?!), csak mert nagyon boldog vagyok, bemásolom Susu e-mail-jének ide vonatkozó részét, csak úgy örömködésképpen: "Nagyon nagyon szépen köszönök Neked mindent! Gyönyörű a karkötő és a meglepetés fülbevaló egyszerűen hihetetlen! Ennél szebbet el sem tudok képzelni! Nagyon boldoggá tettél!" És képzeljétek, még azt is írta, hogy biztosan fog még tőlem rendelni! :):):) Happiness!

Én is szert tettem néhány szép és különleges ékszerre a héten, Meskán szereztem be Judittól néhány kedves medált, és mivel nem fotóztam még le őket, ezért linkelek: van pillangós, + még egy pillangós, végül pedig egy koktélozós. Szépek!
És sikerült Jucii-val is taliznom, tőle is csodaszép ékszereket vettem/kaptam, vagyis a gyűrűre lecsaptam, mellé pedig kaptam egy lila virág-lenyomatos fülbevalót is! Először nem tudtam, mennyire fogunk összebarátkozni, én és a bedugós füli, mert mostanában nem igazán ilyeneket hordok, hanem hosszú lógósokat, de nyugi Jucii, mióta beraktam a fülembe, tart a szerelem! :)


Ja, és még valami szintén kreatív a végére: júliusban megyek Cleo-hoz drótot hajlítgatni! Nagyszerű hölgy ő is, a Pecsás kiállítás-vásár után, ha jól emlékszem, már említettem, mindenképp nézzétek meg a honlapját, csodákat készít! Kíváncsi vagyok, egy nap alatt mit tudunk elsajátítani az ő tudásából! De már nagyon várom!

6 megjegyzés:

  1. Nagyon csini lett a karkötő és a fülbevaló, ügyes vagy :)
    Megint sikerült beletrafálnom a fülbevaló dologba :/ Gondoltam is, hogy lógósat adok, de azért nyert a bedugós, mert ez lila, és mert ez passzol a gyűrűhöz :) Remélem, azért tényleg tudod majd használni :)

    VálaszTörlés
  2. Igaz, hogy ma nem az van a fülemben, de tegnap, tegnapelőtt az volt, és elég ritka, hogy egymás után 2 napon ugyanazt veszem fel! :) szóval tényleg jó választás volt a lila füli, magamtól nem választottam volna, vagyis amikor elkészültek tetszett, de úgy voltam vele, nem kimondottan az én stílusom, de aztán kiderült, hogy mégis :) és köszi a kedves szavakat a most elkészült ékszereimmel kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  3. Szép lett a Susu karkötője és fülbevaló is. Jó helyre kerültek a szépségeid :)
    Jucii virágos gyűrűje nekem is a kedvencem volt, csak én az eljegyzési és a jegygyűrűn kívül nem hordok mást, így jártam :)

    VálaszTörlés
  4. Húú, nagyon ügyes a drótos hölgy, szerintem lesz mit tanulnotok! És gratula az első eladáshoz is :)

    VálaszTörlés
  5. Köszi Nasi! :)
    Enci, Neked is még egyszer köszönöm szépen. :)

    VálaszTörlés
  6. Lányok, én is köszönöm a kedves szavakat! :)

    VálaszTörlés