2010. március 30., kedd

Játék, húsvét, miegymás

Igyekszem én sem eltűnni, olvasni és írni is, hát itt egy újabb bejegyzés.

Tavasz van! :) Az ablakomban cseperedő nárciszocskát lefotóztam ma, tegnap - amikor írtam róla - még csak kezdett kinyílni az első virág, ma meg már majdnem három is kinyílt! :) nagyon kis vidám!
Jók ezek a kis vidámságok, amúgy alapból nem mindig van happy, most így a temetés után amúgy sem, + most egyébként is elég szarul vagyok, inkább lelkileg / pszichésen, de valamilyen szinten fizikailag is. Tudom, hogy hibáztam a melóban, és nem tudom, mekkora galiba lesz belőle, remélem azért a fejem még meglesz holnap is :) De ettől függetlenül most nem érzem magam a legjobban, de majdcsak túlélem...

A húsvéti készülődés jegyében elkészültek az itthoni dekupázs-tojások, már az új helyükön virítanak a konyhaablakban, a barkaágon, ahol a többi is :) Persze előtte azért készítettem fotókat is, a tojások mindkét oldaláról, a lényeg, hogy anyának is tetszettek nagyon :) Mint ahogyan nagymamámnak is az összekészített kosárka, amit tegnap el is vittünk neki.

Újabb játékra is jelentkeztem, ezúttal Szilvinél lehet egy nagyon szép üveg nyakláncot nyerni, gondolom igaziból nagyon szép színei lehetnek :) És közben pedig készülök Reyca játékára, vagyis akciójára, csütörtökön féláron lehet megvásárolni az ékszereit a meskán, lehet lecsapok 1-2 újabb szépségre :)

Egyelőre azt hiszem, ennyi, nem tudom, akartam-e még írni mást is... Ja, ez az óraállítás eléggé megzavart most, este furcsa, hogy még 7kor is világos van, nagyon nehezen akarok elálmosodni, reggel + még kicsit sötét... :S
Na mindegy, majdcsak megszokjuk, ahogyan minden évben :)

2010. március 29., hétfő

Tovább erősödik

a tavasz és a húsvéti készülődés.
Többnyire süt a nap, ami nagyon jót tesz az ember hangulatának és lelkének. :)
Viszonylag nyugodt és hosszú hétvégémen folytattam a húsvéti dekorációk gyártását, ezúttal nagymamámnak készült 1 kisebb kosárka, benne tojásokkal. A díszítéshez most szalvétatechnikát, és régi csipkeszegélyeket használtam, amit anyukám varrós-dobozában találtam :)


Remélem mamának is tetszeni fog, anyukámnak már biztosan, annyira, hogy hiába van már a konyhában a barkaág tele a fonallal díszített tojásokkal + bolti díszekkel, tegnap már "kénytelen" voltam nekiállni itthonra is gyártani ilyet is. Eddig kettő van félig kész, majd még ma kerülnek rájuk a szalagok.
A természet is kezd ébredezni, legalábbis az ablakomban biztosan. Anya vett a 7végén cserepes nárciszt, és egy virágocska már igencsak sárgállik a közepén :) majd fotózok is.
Furcsa egyébként hétfőn délben itthonról írnom, múlt héten + most temetés / :'( / miatti szabadságok végett, jövő héten + húsvét miatt lesz picit rövidebb a munkahét. Hogy őszinte legyek, meg tudnám szokni, hogy 4 napot dolgozunk, 3at meg pihenünk. De persze ki nem?! :)
Egyelőre ennyi, további szép napsütéses napot mindenkinek! :)

2010. március 26., péntek

...



Ma volt a temetés. Nagyon nem volt jó. Könnyek, fájdalom, hiány. Nem tudom, mit mondhatnék. Hiányozni fog a nagypapám. De utána a családi összejövetel nem volt rossz. Néha felszabadultan tudtunk nevetni is. Az élet megy tovább - mennie kell.

Írok jókat is. Sokan hirdetnek játékokat mostanában. Ennek megfelelően én is jelentkeztem néhány helyre, remélem senki nem haragszik meg, hogy egy ilyen közös posztban tüntetem fel őket :)

Cirmidea húsvéti játékot hirdetett, ahol drótból hajlított nyuszis medált vagy fülbevalót lehet nyerni, a pontos ajándék még formálódóban van, de Cirmocska korábbi alkotásait elnézve, érdemes próbálkozni, hátha a húsvéti nyuszi hoz nekünk valami szép kis ékszer-ajándékot :)

Marcsi játékán táskát, valamint nesszeszerből és kulcstartóból álló szettet lehet nyerni, erre is pályáztam, hátha mellém szegődik a szerencse... Ennyit megér a dolog, főleg ha táskáról van szó... :)

Aki pedig szívesen játszana minden héten, annak ajánlom a nemrég elindult Ajándékblogot, ahol heti rendszerességgel kisorsolnak egy kézi készítésű ajándékot, és felajánlani is lehet :) Természetesen jelentkeztem a heti medálért is, és gondolkodom, hogy esetleg készítek én is vmi ékszert erre a célra. Hátha az én munkámra is szívesen pályáznának az olvasók.


2010. március 23., kedd

Húsvéti hangulat

Legalábbis már kezd alakulni, ha más nem is, a késztetés, hogy dekorációt gyártsak. A korábban mutatott tojások, és Szaszi tyúkos díszei adták az ihletet és az alapot az ajtódíszhez, remélem nem haragszik ő sem, hogy kicsit ellestem a mintáját, de azért nem lett teljesen olyan. :)


Túl sokat most nem igazán tudok írni, elég fáradtnak érzem magam, de aludni meg nem nagyon tudok korán, vagyis inkább csak 11-éjfél körül, mint előbb... Na, a végére még mutatok 1 újabb fülit, ezt tegnap este hoztam össze :) Lassan el kellene gondolkodnom, hogy ha ilyen tempóban gyártom a füliket, 1 idő után nem tarthatom meg mindet... :) amúgy zsugorkázáshoz is vannak ám ötletek a fejemben, de arra nehezebben szánom rá magam, de remélem hamarosan abból is születik 1-2 új darab.


2010. március 20., szombat

Tavaszodik.

Most már úgy tűnik, tényleg. :) Tavaszi kabát, napszemüveg, csak sajnos elég szeles idő volt itt felénk... De végre jó idő kezd lenni. :) Ahogy látom, körülöttem mindenki nagyon örül ennek. + mindenfelé előkerülnek a húsvéti dekorációk, én is már töröm a fejem, talán kezd is körvonalazódni 1-2 dolog, jó, hogy a blogokon keresztül hatnak rám mindenféle ötletek :) néhány díszített tojást elővettem már tavalyról, le is fotóztam őket, ez a mozzanat tavaly elmaradt.











A tavasz közeledtével most inkább ékszerkészítésben gondolkodtam, a pesti kreatív vásáron vettem nagyon szép fityegőket, kiegészítőket + különleges gyöngyökből is néhány darabot, már ezeket is felhasználtam a legújabb fülbevalóimhoz.










A színes-gyöngyös tulajdonképpen a Jucii-nak ajándékozott füli testvérkéje, bevallom, az eléggé tetszett nekem is, bár az kimondottan Jucinak készült, de arra gondoltam, miért ne készíthetnék magamnak is?! Végülis még nincs elég, ááá... :) A virágos-csiszolt-üveggyöngyös különösebb cél nélkül készült, szerintem nem lett rossz, viszont nem érzem iránta azt a szerelmet, hogy mindenképpen meg kellene tartanom, nagy valószínűséggel elajándékozom majd, egyik kedves kolléganőm jelezte, hogy szívesen fogadna valami hasonlót :)


Valami egészen más: úgy látom, a blog-környékemen sokan szeretik a Quimby-t, én is határozottan ehhez a csoporthoz tartozom. Legutóbb Viki "posztolta", hogy tesójával voltak koncerten, amire én is nagyon szeretnék eljutni. A srácok áprilisban jönnek Dunaújvárosba, és úgy néz ki, volt osztálytársammal megyünk majd! :) Tegnap este csaptunk egykori gimis osztálytársakkal elég nagy banzájt, valaki hazaért, valaki indulni készül, volt mit "ünnepelni" :)
Azt hiszem, egyelőre ennyi, legyetek jók, és nagyon kellemes hétvégét kívánok még a megmaradt napra Mindenkinek! :)

2010. március 19., péntek

Bolond-játék




Ezúttal Reyca hirdetett játékot, Bolondok napja apropóján. Bolond lettem volna kihagyni a lehetőséget, hiszem már korábban is csodás ékszereket kaptam Tőle! :)
És Meskán is érdemes benézni Réka boltjába, biztosan nagyon szép dolgokat találtok ott is!

2010. március 18., csütörtök

Always look on the bright side of life

Kicsit eltűntem a héten, vagy legalábbis nekem hosszú időnek tűnik, mióta nem írtam, de nem igazán voltam olyan hangulatban, az előző bejegyzést pedig muszáj volt elkészítenem (belső kényszer), nem tudtam volna úgy írni tovább, mintha mi sem történt volna. De tudom, hogy az élet nem áll meg, úgyhogy próbálom az élet napos oldalát nézni. És ami jó, hogy úgy tűnik, ezt lassan szó szerint is megtehetem, legalábbis úgy néz ki, talán idén sem marad el a tavasz. :)
Egyébként a héten volt 1 kellemes találkozóm, Gáborral és Jucii-val hoztunk össze 1 pizzázást, bár végül én mást ettem. :) Jucival most találkoztam először, eddig csak a blogokon + facebook-on kommunikáltunk 1 kicsit, de jól sikerült este volt, megismerkedni 1 kedves, szimpatikus lánnyal, és még 1 kellemes helyet is kipróbálni, ahol előtte még nem ettem-ittam soha. :) Első tali alkalmából vittem Jucinak 1 színes-tavaszi-vidám fülbevalót, amiért "cserébe" fini teákat kaptam - persze nem volt előre egyeztetett az "ajándékozás", de valahogy egyikünk sem érkezett üres kézzel. :)


Ma is volt 1 jó hangulatú baráti találkozóm, és a 7végére is van betervezve több program, ezek azért különösen jók, mert az ember erőt tud meríteni belőlük, számomra abszolút ezek jelentik az élet napos oldalát.



Egy nagypapáért...


Nem akartam ehhez többet hozzáfűzni, nem nagyon van mit mondani, de rájöttem, hogy a nehéz pillanatokban az ember különösen hálás lehet - egy összetartó család mellett - a BARÁTOKnak, akikkel lehet felszabadultan nevetni, még a nehéz dolgok közepette is, és mellettük az ember el tudja felejteni, ha csak rövid időre is - percekre, órákra -, hogy az élet milyen kemény és kegyetlen is tud lenni.

2010. március 14., vasárnap

Meseváros játék

meseszép ajándékokért Ágónál. Gondoltam nevezek, hátha nyerek valami aranyos varrnivalót, ha már a Pecsában nem voltam elég bátor, bár időnk sem igazán lett volna már több dolgot kipróbálni...

2010. március 11., csütörtök

Első díjam :)

Tiffany-Anditól kaptam ma ezt a díjat, és nagyon örülök neki! :) alig több, mint 1 hónapja írom ezt a blogot - ha jól emléxem, és ez az 1. díjam, amit ezúton is nagyon köszönök Andinak, hogy gondolt rám. Remélem, hogy a bejegyzéseimmel tényleg hozhatok, hozok 1 kis vidámságot, egy kis napsütést mások életébe, mint ahogyan TI is az enyémbe :)

A díjjal járó kötelezettségek pedig:
1. megköszönni - megtörtént :)
2. belinkelni - pontosan kit is, mit is? akitől kaptam? akkor ez is kipipálva.
3. továbbadni 5 embernek,és megjegyzést hagyni náluk - folyamatban

Akkor ezúton szeretném ezt a díjat továbbadni:
Cserfescsillag-Timinek
Juciinak
Toritextil-Vikinek
Reycának
és Nórinak

Ők mindannyian képesek napsugarat lopni a borongós, szomorú napokba is azzal, hogy megmutatják csodaszép alkotásaikat, vagy kedves, lelkesítő kommenteket hagynak. És ha már ezt nézzük, én még pluszban felajánlanám a díjat Gábornak is, aki ugyan nem vezeti a saját blogját, de lelkes olvasó és hozzászóló :) Akár játékon kívül, a kötelezettségek nélkül :)
További szép napot Mindenkinek!

2010. március 10., szerda

Nóri játéka


Mivel az ajándékláncos játékban is csodaszép dolgokat kaptam Nóritól, nem tudtam kihagyni, hogy jelentkezzek a most meghirdetett játékára. :) A 100. bejegyzéshez pedig ezúton is gratula Neki! :)

Nászajándékok...

és új fülbevalók, ezt szeretném ma nektek megmutatni.
Legjobb barátnőmnek tavaly nyáron volt az esküvője, és gondoltam, valami saját készítésű ajándékkal lepem meg őket. Nagyon jól esik, hogy mindkét dolgot a közös lakásban, jól látható helyen "tárolják" azóta is :) Amúgy azért most került elő a téma, mert amikor elkészültek az ajándékok, nem igazán volt időm fotózni, és azóta bármikor voltam Pesten, ez elmaradt. De a mostani csajos hétvége alkalmával pótoltam ezt a hiányosságot. :)
Készült egy falióra, szívecskés-de-remélem-nem-giccses-hullámos mintával, szolid színekkel, szerintem jó helyet találtak neki a piros falon :)

A másik pedig 1 képkeret, ez már nem annyira visszafogott, de talán még ez sem sok. Esküvői kép ugyan nem került bele, az eredeti szalvéta-minta maradt a "lakója". Egyébként maga a keret is szalvétatechnikával készült az üveg alapra.


Ami pedig a jelen termése, az két zsugorfólia-fülbevaló. Nagy sport-, azon belül is mégnagyobb kézilabda-rajongó vagyok, gondoltam, ennek megfelelően összehozom a két nagy "szerelmemet", a kézit + a fülbevalót :) Ez lett belőle:


Pénteken meccs van, szerintem tudom mi fog a fülemben lógni. :) Színekben egyébként a kedvenc csapatom, a Dunaferr volt az ihlető, ezért használtam pirosat és fehéret a dekorációban - háttérben és a gyöngyökön. Emellett készült 1 igazán csajos fülbi is, ezt már régebben "sütöttem", de még csak most szereltem fel. Apró hibája, hogy picit hozzáragadt a sütőpapírhoz 1-2 helyen, mert nem forgattam meg (nem hallgattam Timire...), ezért lett azokon a helyeken kicsit matt, olyan mintha kopott lenne. A kézis már jobban sikerült ilyen szempontból. :) Íme a csajos-parfümös fülbevaló:

Ennyit mára, szép estét / kellemes napot mindenkinek - attól függően, mikor olvassátok. :)

2010. március 9., kedd

Aktív hétvége

van mögöttem, szerencsére nagyon jól sikerült a pesti kiruccanás. Szombati program a már említett kézműves kiállítás és vásár volt a Petőfi Csarnokban, ahová legjobb barátnőmet invitáltam. Szereti az ilyen kézzel készített ajándékokat, tárgyakat, de ő egyáltalán nem foglalkozik ilyenekkel. Mindenesetre a vásár mindkettőnknek nagyon tetszett, nekem olyan ez, mint kisgyereknek a cukorkabolt, hogy beszabadulok, és egyszerűen mindent szeretnék. Ez alkalommal gyöngyfűzéshez, ékszer-, elsősorban fülbevaló-készítéshez vásároltam be, de ki is próbáltunk 1-2 technikát. Barátnőmet először dekupázsos hűtőmágnes-készítésre vettem rá, jól eljátszottunk a húsvéti és egyéb tavaszi és vicces mintákkal. A saját mágneseimről még sajnos nem sikerült használható fotót készíteni, de majd igyekszem :)
Drótból pedig nagyon szép dolgokat lehetett csinálni, ékszereket, kiegészítőket, barátnőm ezt a medál készítette, komoly erőfeszítések árán, de szerintem a csigákkal nekem is ugyanúgy meggyűlt volna a bajom, legalábbis igen nagy a valószínűsége.


Cleo-nak egyébként gyönyörű munkái vannak, amikre már tavaly is rácsodálkoztam, akkor beszereztem 1 rózsaszín köves gyűrűt, és készítettem 1 zöldgyöngyös fülbevalót, amit valahol a blogom legelején mutattam is. Most 1 rózsaszín gyöngyös medál született, és összeraktam 1 mobildíszt is. Cleonak és a lányának, Biának ezúton is köszönet a segítségért! :)


Szombat este csajos partyt csináltunk, hárman lányok, koktélok, billiárd (van még hová fejlődni...), tánc, retró-buli Morrison's-ban, igazán jó volt :)
Vasárnap pedig mozizni voltunk, nagyon jó volt az is, Alice Csodaországban, Tim Burton rendezésében, Johnny Deppel, 3D-ben, ennél több nem is igazán kellhet :))) Meg is ihletett ez a remek páros, szerintem az együtt készített filmjeikből születnek majd ékszerek, gondolatok már kavarognak a fejemben, előbb-utóbb remélem a megvalósításig is eljutok... :)


Plázacicás...

élményben volt részem korán reggel, valami nagyon "szőke" lány ült a közelemben a buszon (bocsánat a szőke hajúaktól, de szerintem mindenki tudja, melyik kategóriára gondolok...), és volt szerencsém (?) hallani minden okosságot, amit megosztott a társaságában utazó fiatalemberrel... hát, élmény volt. mert hogy suliba elég 1 keresztrejtvényt vinni, minek körmöljön szegény 90 percig, úgyis leírja valaki, akitől el lehet kérni... persze az elengedhetetlen csini mini retikül nem hiányozhatott, persze abba nem fér tanszer, csak 1 icipici notesz, üdcsi + a sminkcuccok... vááá... és hogy a szociális juttatás, amit 1 félévre kap, még a szolira sem elég. szegény... persze nem mondom, hogy én soha nem költöttem bulira, + szórakozásra, csak ez így most korán reggel kicsit sok(k) volt... :) vagy csak az a baj, hogy anno fősulin én voltam az, akitől folyton kölcsönkérték a jegyzeteket?! :) nem hiszem. na, csak ennyi mostanra...

2010. március 8., hétfő

Ajándékok

Ezúttal nem kaptam, hanem én adtak / küldtem őket. Végre megmutathatom, miket alkottam az elmúlt hetekben, mert átadásra / küldésre kerültek, és végre eljutottak azokhoz, akiknek szántam őket.
Latinka ajándékláncos játékában még a múlt héten postára adtam Tiffany-Andi ajándékát, amit pénteken meg is kapott. A csomagba többféle saját "készítmény" került, kék kávés csészealátét a jól induló reggelekért, könyvjelző, hogy ne zsepivel jelölje Andi, hol tart a könyvekben, egy gyöngyből készült fülbevaló, egy lepkés zsugorfólia medál, és egy csokis / muffinos üvegmatrica, a kedves édesszájú megajándékozottnak :) A blogbejegyzés alapján úgy tűnik, Andinak tetszettek a dolgok, amiket küldtem, csak épp a medál rendeltetése nem volt egyértelmű :) De remélem, így medálként is tetszik neki... :) Ja, és íme a csomag:


A hétvégén Pesten voltam a legjobb barátnőmnél, akinek csak most tudtam odaadni az utó-utó-névnapi ajándékát: egy kolibris-virágos zsugorfólia medált ezüst láncon :) A reakciójából ítélve, eltaláltam a dolgokat... :)


És ha már mentem, barátnőm lakótársának is vittem 1 kis apróságot, nem akartam üres kézzel menni, ő ezt a fülit kapta :)


A 7vége nagyon jól telt egyébként, elvoltunk csajok nagyon jól, születtek szép és kreatív kézműves dolgok is, de szerintem ez már egy következő bejegyzés lesz, mondjuk holnap... :)

2010. március 3., szerda

Dupla öröm :)

A viszonylag hosszú munkanapom után két pozitív élmény is ért ma: voltam színházban és csomagot is kaptam - pedig most nem is rendeltem :) :)

A színházba anyával mentem, Az ifjúság édes madara volt, Xantus Barbara és Hujber Ferenc vendég-főszereplésével. Nagyon jól játszottak mindketten, és a többiek is. A történetet nem igazán ismertem, nem tudtam, mire számíthatok, de összességében tetszett az előadás. És az sem mellékes, hogy Feri az előadás elején hosszabb időn keresztül félmeztelenül mutatkozik a színpadon. :) A játéka persze nem ettől volt jó, öltönyösen is ment neki a dolog.

Amikor pedig hazaértünk, már itthon várt Nóri csomagja, amit Latinka ajándéklánc játékában kaptam. Az a jó ebben a játékban, hogy nincsenek nyertesek és vesztesek, aki "benevez", biztosan kap csomagot, cserébe ő is ajándékoz, ami legalább akkora öröm és izgalom, mint kapni - legalábbis nekem biztosan. Nórinak nem volt nehéz dolga velem, ahogyan írta is ezt egy kommentben a játék kapcsán, végülis a még nem túl öreg blogom alapján két dolog biztosan kiderült már az elején: szeretem a kávét és a kávés dolgokat és fülbevaló-mániás vagyok. Azt hiszem, ezt Nóri is "megérezte". Íme:


A neszeszer nagyon tetszik, abban pedig titkon reménykedtem, hogy kapok vmi csokis, muffinos, sütis gyurma-fülbevalót, mert egyébként is nagyon tetszettek / tetszenek Nóri munkái. És a kis kávés kitűző is nagyon édes! A holnapi ruhatáramban mindenképp keresek neki helyet, ahogyan a fülit sem fogom tudni itthon hagyni! :) A neszi anyaga pedig már akkor nagyon tetszett, amikor láttam Nóri blogján, és még fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz belőle, főleg hogy nekem lesz benne részem. Tehát azt hiszem, elmondhatom, nagyon hozzám passzoló csomagot sikerült összeállítania Nórinak. Ezúton is köszönöm neki! :)
Most este én is összeállítottam a csomagot, amit én küldök, remélem elnyeri majd Tiffany-Andi tetszését! :) Már erről is készítettem fotókat, de egyelőre ezt - érthető okokból - nem mutogatom :)
Összességében tehát egy igen pozitív hangulatú napot zártam, remélem a kedves Olvasóknak sem jutott ennél rosszabb mára! :)

2010. március 2., kedd

Hátha szerencsém lesz :)


Blogszülinapos játék VirágBea Gyöngyölő oldalán :) Happy Birthday!

2010. március 1., hétfő

Egy kis pihi

A hétvégi munka még a mai napomat is beterítette, nap közben kényelmes tempóban csináltam, aminek persze az lett a vége, hogy a nap végére igencsak elúsztam, és rohanhattam a postára az elkészült anyaggal... De kész van, és ez a lényeg. De azért jó is történt délelőtt, megint nem csak a hivatalos leveleket hozta a postásnéni, hanem hozzám is jött: Molikától rendeltem Meskán még a múlt héten csodaszép dolgokat :) (érdemes egyébként körülnézni a boltjában, mert csodaszép anyagokból varr mindenféle hasznos dolgot!) a kisebb egy 'nagylányos' neszike, azokra a napokra, a másik pedig egy zsepitartó, amit külön az én kérésemre varrt, mert egyszerűen beleszerettem az anyagba... A kép elég pocsék, mert a kis buta géppel fotóztam, lámpafénynél, de egyszerűen muszáj megmutatnom, legfeljebb később kicserélem szebbre :) Tehát itt vannak a kis tartóim:

Amúgy este már csak pihengetek, blogokat olvasok (a játékokban nincs szerencsém, de Timinek gratula a táskához), rajzolgatok - alakulnak a legújabb zsugorkáim, legalábbis fejben mindenképp, de már elkezdtem őket papírra vetni :)
Nap közben egyébként annyira szép idő volt, jó lett volna kint sétálgatni, persze megint rosszabbat mondanak, tehát hétvégére nem érdemes szabadtéri programot tervezni - még jó, hogy elsőszámú terv a kézműves kiállítás bent a Pecsában, mellette pedig a bolhapiacon nagyon fini forraltbort adnak :P
De hogy ne múljon el a tavaszi hangulat nyomtalanul, én is teszek ide néhány korábbi tavaszi fotót a sajátjaim közül :)