Alapvetően jó hangulatban vagyok, nem mintha nem lenne stressz a melóban, nem akadnék ki néha, nem is kicsit, mint ma is, amikor már azon gondolkodtam, hogy most vagy elbőgöm magam, vagy rágyújtok (pedig alapjáraton egyik sem jellemző rám), de igyekszem túltenni magam az ilyeneken, mivel tudom, hogy attól még nem oldódna meg a probléma... Próbálok a szépre és a jóra koncentrálni, ami azért legtöbbször sikerül is.
Alkotásban nem sok mindenre jutottam, bár elkezdtem Toritextil fülbevalóját, amit valamikor még hónapokkal ezelőtt beszéltünk meg, de valahogy mindketten időmilliomosok vagyunk... :) ezenkívül ma készült egy fülbevaló, de mivel tesóm nyaral, és a fényképező is vele van, így fotózni egyelőre nem nagyon tudok. De majd pótolom, és szerintem teszem majd fel Meskára. Az eladás helyett per pillanat viszont a vásárlás került előtérbe, FércJutka Gomboltjából bevásároltam kedden este, ma pedig már érkezett egy szép kis csomag, benne az általam rendelt gombékszerekkel. :) Annyira nagyonjóóók! :) Később mutatok egyben is képet a szerzeményeimről, de külön-külön itt vannak, őket vettem meg:
És ha minden igaz, hamarosan Lidérckétől is kapok csodaszép organza virágokat, kitűzőnek, hajguminak. Már nagyon várom őket is! :)
Amit pedig mindenképp szerettem volna mutatni, bemutatni nektek, az az új oldalam, amit szeretnék azoknak a képeknek, fotóknak szentelni, amiket én készítettem, egyelőre csak 1 adag kép van, de remélem érdemes lesz folytatni. Az oldalt itt találod: Enci fotói
Amúgy így a VB végére elért engem is a fociláz, újra, bár ez alkotásban nem látszik meg, nem lettek német vagy spanyol vagy akármilyen színű karkötőim, ilyesmi, de azért lelkesen nézem a meccseket, egyik barátnőmmel még ki is ültünk együtt meccset nézni egy "alkohol fogyasztására is alkalmas hely" teraszára, és lelkesen szurkoltunk, már többször is, és ezt tervezzük a bronzmeccsre és a döntőre is. Persze, azért tegyük hozzá, a sport szépsége mellett természetesen női szemmel (is) nézzük a meccset. :) Kimondott kedvencem ezen a VB nincs, mindig az adott meccsen szurkolok valakinek. Azért remélem, végül a spanyolok nyernek.

oh, kitartás a melóhoz! én sem vagyok időmilliomos, majd egyszer írok, örülök a fotós blogodnak, tök jó a designja - hát a tartalma ismerős :) jó ötlet, hogy így különválasztod a tartalmat.
VálaszTörlésnagyon szép szerzemények :) Én is nemrég vásároltam be Judittól :)
VálaszTörlésén is ma szereztem be végre a kétoldalú ragasztót, amit jelenleg nélkülözhetetlennek tartok a kitűződhöz :) szóval már csak hetek kérdése :D na de tényleg jobb később, mint soha :)
VálaszTörlésa munkához pedig én is kitartást kívánok!!